Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Észak-Koreában emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, rengeteg embert gyilkoltak, kínoztak meg, börtönöztek be, sokan eltűntek, váltak nemi erőszak áldozataivá, nőket kényszerítettek magzatelhajtásra – állítja az ENSZ vizsgálóbizottsága. A testület jelentését hivatalosan hétfőn hozzák majd nyilvánosságra, de legfőbb megállapításait már pénteken közzétette az AP amerikai hírügynökség.
A jelentésben a vizsgálóbizottság egy évig tartó vizsgálatainak eredményeit mutatják be. Ezekből az is kiderül: Észak-Koreában emberek tömegei kerültek munkatáborba (számuk 80-120 ezerre tehető), a politikai üldözöttekkel embertelenül bánnak. A bírósági ítélet nélkül odahurcolt foglyok, gyakran egész családok, lassú halálra vannak ítélve. De még innen is sikerült néhány embernek megszöknie, az ő beszámolójukból alkothat fogalmat a külvilág az észak-koreai gulagról.
A vizsgálat alapján fény derült arra is, hogy maga a phenjani rendszer volt felelős az 1990-es éhínségért is.
A bizottságot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Dél-Korea, Japán és a nyugati hatalmak nyomására hozta létre tavaly márciusban, hogy a bűnösök ellen majd nemzetközi bírósági eljárást lehessen indítani, ha bizonyítékokat gyűjtenek be. A bizottság tagjai több észak-koreai menekültet hallgattak meg tanúként Szöulban, Tokióban, Londonban és Washingtonban, Észak-Koreába azonban nem juthattak be.
A rengeteg konkrét eseményt feldolgozó jelentés készítői azt javasolják a világszervezet Biztonsági Tanácsának, hogy terjessze a vizsgálat eredményeit a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elé. Az AP ugyanakkor megállapítja: ezt Kína szinte biztosan meg fogja vétózni a BT egyik állandó tagjaként.
A bizottság mégis azt ajánlja, hogy az Emberi Jogi Tanács találja meg azt a megfelelő hatáskörrel felruházott igazságszolgáltatási "struktúrát", amely képes lenne az összegyűjtött bizonyítékok alapján szavatolni a bűnösök bíróság előtti felelősségre vonását.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.