szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Uniónak (EU) továbbra is vállalnia kell a közvetítő szerepét az ukrajnai válságban - mondta Vitalij Klicsko, az Ütés (Udar) párt elnöke a Bild című német lapban csütörtökön megjelent interjúban.

A politikus szerint az EU-nak tárgyalást kellene folytatnia Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. "Kívánatos lenne, ha az EU közvetítene és megpróbálná megakadályozni, hogy forrongás kezdődjön az egész régióban" - mondta Vitalij Klicsko.

Hozzátette, nem tartja elképzelhetőnek, hogy Oroszország beavatkozik katonai erővel az ukrajnai folyamatokba. Jelenleg az a legfontosabb, hogy Moszkva mihez kezd Viktor Janukovics leváltott ukrán államfő ügyében. Putyin "nem adhat menedéket ennek a véreskezű diktátornak" - jelentette ki a Németországban rendkívül népszerű egykori világbajnok ökölvívó a legnagyobb példányszámú német lapban, hangsúlyozva, hogy Janukovicsot és társait bíróság elé kell állítani Ukrajnában.

MTI / EPA / Zurab Kurcikidze

Arra a kérdésére, hogy voltak-e pillanatok, amikor az életéért rettegett, Klicsko elmondta, hogy az utóbbi három-négy hétben adódtak ilyen helyzetek. A veszély állandósult, ezért kizárólag páncélozott gépkocsival közlekedett és testőrökkel vette körül magát. Egy alkalommal hajnali két órakor a Majdanra tartottak, és kormánypárti provokátorok megpróbálták őket feltartóztatni. A sofőrjének azt az utasítást adta, hogy ne álljon meg, hanem gyorsan hajtson tovább, mire hirtelen golyózáport zúdítottak a kocsira - idézte fel Vitalij Klicsko.

Az ukrajnai eseményeket itt követheti percről percre!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!