Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Két magyar tiszt is elindult Ukrajnába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőcsoportjának tagjaként - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Az EBESZ 42 fős nemzetközi katonai megfigyelő csoportja, köztük két magyar főtiszttel, ma délelőtt elindult a Krím-félszigetre, hogy az ukrán katonai objektumok fegyverzetellenőrzését végezzék ukrán meghívásra - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A kontingens a tegnapi napon Ács Gábort, a Magyar Honvédség alezredesét választotta vezetőjének és szóvivőjének. A katonai megfigyelők csoportja várhatóan csütörtök délben lép a félsziget területére. A 22 ország által delegált megfigyelők a Bécsi Dokumentum 3. pontja alapján látják el feladatukat, mandátumuk jelen állás szerint március 12-éig tart.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.