Joseph Daul, a képviselőcsoport vezetője, a flamand politikus utóda a párt élén, üdvözölte a döntést, mondván: örül, hogy az EP így állít emléket Martens fáradhatatlan erőfeszítéseinek az európai integráció érdekében. "Fontos, hogy az eljövendő nemzedékek is tudják, mit jelentett Európa számára Wilfried Martens" - idézi a frakció közleménye az elzászi politikust.Martens az 1979 és 1992 közötti időszakban kilenc kormány élén állt, a néppártot pedig 1990-től szinte egészen haláláig, 2013 októberéig irányította, 1994 és 1999 között ő volt a párt frakciójának vezetője is az Európai Parlamentben. A Wilfried Martensről elnevezendő épületet a tervek szerint 2017-ben adják át.
Épületet neveznek el az Európai Néppárt volt elnökéről
Az Európai Parlament (EP) vezetése úgy döntött, hogy a jelenlegi brüsszeli EP-komplexum közelében épülő új épületet Wilfried Martensről, az Európai Néppárt tavaly ősszel meghalt elnökéről, volt belga miniszterelnökről nevezik el - közölte csütörtökön a néppárt EP-frakciója.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Krakkói lövöldözés: nincs magyar áldozat, újabb részletek derültek ki az ámokfutásról
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók Krakkóból
Vadkan grasszál a pesti rakparton
Gáspár Virág: Nem engedtek be minket egy pesti szórakozóhelyre, mert romák vagyunk
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.