szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Oroszország javaslatot tett az ukrán válság rendezésére, Ukrajna területi egységének és semleges katonai-politikai státusának rögzítésével, ennek megvalósításához ugyanakkor további feltételeket is szab – derült ki az orosz külügyminisztérium hétfőn közzétett nyilatkozatából.

A javaslatot a nyilatkozat szerint Moszkva már egy hete átadta amerikai, európai és más térségbeli partnereinek.

A rendezéshez mindenekelőtt egy "Ukrajnát Támogató Csoportot" hoznának létre, olyan összetételben, hogy az az összes ukrajnai politikai erőnek elfogadható legyen.

Moszkva feltételei szerint az új kijevi vezetésnek el kellene ismernie a krími referendum eredményét. A támogatói csoportnak pedig hozzá kellene járulnia egy új, a régiók számára széles körű autonómiát biztosító ukrán alkotmány elfogadásához, valamint a február 21-én aláírt békemegállapodás bizonyos részeinek megvalósításához.

Közben az AP hírügynökség szerint az orosz külügyminiszter felvetette, hogy Ukrajna lépjen be az Oroszország Föderációba, ehhez készítsenek új alkotmányt, valamint biztosítsanak az ukrajnai régióknak a mostaninál szélesebb körű önállóságot. Oroszország előrehozott választások is javasol Ukrajnának.

MTI
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!