Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Kolozs megyei Bonchidán (Bontida) és Válaszúton (Rascruci), majd Kolozsváron folytatódott szerdán Áder János köztársasági elnök erdélyi látogatása.
A bonchidai Bánffy-kastélyt Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója mutatta be a köztársasági elnöknek. Az erdélyi Versailles-ként is emlegetett kastélyt romos állapotban vette át használatra az alapítvány, és Építettörökség-felújító Szakképző Központot hozott létre a kastély egyik épületében. A központ hallgatói a kastély felújítási munkálatait végezve tanulják a műemlék-helyreállítás fortélyait. Hegedüs Csilla elmondta, mintegy hétmillió euróra lenne szükség a kastély teljes felújításához.
Áder János és felesége, Herczegh Anita Válaszúton felkereste Kallós Zoltánt. A 88. születésnapját egy hét múlva ünneplő néprajzkutató saját birtokán néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot hozott létre. A kollégiumban több mint száz olyan mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást, akiknek a településén már nem működik magyar iskola, ezért Válaszúton tanulnak.
Kallós Zoltán a találkozó után újságírói kérdésre elmondta, mindig hasznosak az ilyen látogatások, mert sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen fontos és komoly munka zajlik a szórványkollégiumban. Hozzátette, sok magyar gyermek a válaszúti kollégiumban tanul meg magyarul, hiszen a játszótársai románok, és otthon, a családban is inkább románul beszélnek.
Áder János délután a kolozsvári Házsongárdi temetőben tett sétát, amelyen tudósok, költők és 1848-as honvédtisztek sírjait ejtette útba. Kolozsváron a Fő téren virágot tett le Márton Áron püspök szobránál, és meglátogatta a Szent Mihály plébániatemplomot. A köztársasági elnök háromnapos erdélyi látogatása szerda este zárul.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.