Új kémfőnöke van Szaúd-Arábiának

Leváltották a szaúd-arábiai hírszerzés vezetőjét, aki egyebek mellett az ország Szíria-politikájának egyik felelőse volt, és megbízták a damaszkuszi rezsim ellen harcoló lázadók támogatásával is.

  • MTI MTI
Új kémfőnöke van Szaúd-Arábiának

Bandar bin Szultan herceg leváltását egy kedden közzétett rendeletben jelentette be a szaúdi uralkodó. A titkosszolgálat vezetője maga kérte felmentését. A posztra eddigi helyettesét, Juszef ben Ali al-Idríszit nevezték ki.

Bandar herceg korábban 22 évig volt az ország washingtoni nagykövete, majd 2012 júliusában bízták meg a titkosszolgálat vezetésével. Legfőbb feladata az volt, hogy támogatást nyújtson a szíriai lázadóknak, és segédkezzen Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntésében.

A titkosszolgálat főnökeként tavaly novemberben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Egyesült Államoktól való elfordulással fenyegetett, miután Barack Obama amerikai elnök úgy döntött, hogy nem indít katonai beavatkozást Szíria ellen. Szaúd-Arábia Washington legfőbb arab szövetségese a Közel-Keleten.

Ugyanakkor nem sokkal később, az év elején a 65 éves Bandar bin Szultan herceg betegszabadságra vonult. Állítólag az Egyesült Államokban műtötték meg a vállát, majd Marokkóban lábadozott, ahonnan csak nemrég tért vissza hazájába.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.