szerző:
MTI

Tovább szedi áldozatait a hamisított alkohol Kenyában: a hétfő éjszaka kezdődött mérgezési hullámnak már 63 halottja van – közölték a hatóságok.

Egészségügyi források szerint országszerte nagyjából hetven embert ápolnak kórházban mérgezéssel, közülük sokan megvakultak. Az Embu városi kórház egyik orvosa azt mondta: még mindig nem tudják pontosan, mit fogyasztottak az áldozatok. A mérgezésessel kórházba került betegek a vizsgálatok szerint metil-alkoholt tartalmazó szeszes italt fogyasztottak.

Az ország keleti és központi területeiről jelentettek megbetegedéseket. A hatóságok szerint a hamisított italok valószínűleg ugyanabból a forrásból származnak. "Megpróbáljuk beazonosítani a pancsolt szesz forrását. Vizsgálják, hol és hogyan készítették az italt" – közölték a hatóságok.

A törvénytelenül előállított olcsó szesz miatt sokan halnak meg az afrikai országban, ahol kevés ember engedheti meg magának a hivatalos forgalomban kapható italokat. Sok kenyai település félreeső utcáiban vannak illegális italmérések, amelyekben marmonkannákból mérik a házi főzésű italokat. A helyi média szerint az ilyen helyeken egy adag tömény szesz átlagosan 0,12 dollárba (25 forintba) kerül, ezzel szemben egy üveg sörért legalább 1 dollárt (220 forintot) kell fizetni a boltokban.

A faszesz vagy metil-alkohol néven is ismert metanol mesterségesen előállított alkohol, amelyet fagyállóként és oldószerként használnak. Erős méreg, a gyomorba jutva vagy gőz alakjában belélegezve vakságot, majd halált okoz. Az anyagból már 25 grammnyi halálos az ember számára.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

A felsőoktatás átalakítása minisztériumi személycseréket is hoz

A felsőoktatás átalakítása minisztériumi személycseréket is hoz

Bőséges a választék: új processzorokat dob piacra az Intel, itt a Comet Lake

Bőséges a választék: új processzorokat dob piacra az Intel, itt a Comet Lake

Mit keresett Sarkozy egy korrupcióval vádolt izraeli milliárdos oldalán Guineában?

Mit keresett Sarkozy egy korrupcióval vádolt izraeli milliárdos oldalán Guineában?

250 milliárd forinttal verték át az ukránokat

250 milliárd forinttal verték át az ukránokat

Magyar ügyészség 2.0: nyomozást rendeltek el a Microsoft-botrány miatt

Magyar ügyészség 2.0: nyomozást rendeltek el a Microsoft-botrány miatt