szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Könnygázt vetett be a rendőrség a tüntetők ellen, akik a június 12-én kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokság magas költségei miatt tiltakoztak kedden Brazília fővárosában.

Főleg őslakosok tüntettek, de sok hajléktalan és idős ember is velük együtt tiltakozott. A körülbelül ezerfős tömegben gyerekek is voltak.

A demonstrálók békésen meneteltek a világbajnokság brazíliavárosi helyszíne, a Nemzeti Stadion felé. Miután a rendőrök könnygázt vetettek be ellenük, néhányan kövekkel kezdték dobálni az egyenruhásokat.

Előzőleg nagyjából ötszáz őslakos felmászott a törvényhozás épületének tetejére és ott tiltakoztak amiatt, hogy rengeteget költöttek a bajnokság megrendezésére.

Brazíliában a világbajnoksággal kapcsolatos hatalmas kiadások miatt sokan a hatóságok ellen fordultak és elpártoltak a nagyszabású sporteseménytől. Az utóbbi hónapokban és hetekben sok erőszakba torkolló tüntetés volt. A demonstrálók azzal vádolják a kormányt, hogy túl sok pénzt ölt a projektbe és elhanyagol más fontos területeket.

A dél-amerikai országban az utóbbi években jelentősen romlott a közbiztonság, egy kedden ismertetett jelentés szerint 2012-ben több mint 56 300-an, vagyis 2011-hez képest hét százalékkal többen váltak gyilkosság áldozatává. A tanulmány szerint 1980 óta nem voltak ilyen rosszak a statisztikák.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!