szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A katolikus egyházfő mellett Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is részt vesz a vasárnapi békeimán.

Vasárnap este lesz a Ferenc pápa által meghirdetett izraeli-palesztin békeima, amelyben a katolikus egyházfő mellett Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is részt vesz - közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő csütörtökön.

A szóvivő vatikáni tudósítókkal beszélgetve elmondta, hogy a pünkösd vasárnapra eső találkozó "központi" pillanata este 19-20 óra között várható. Várhatóan ekkor tartják meg azt a békeimát, amelyre Ferenc pápa szentföldi útja során meghívta a Vatikánba Izrael államfőjét, Simon Pereszt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt. 

Lombardi atya hozzátette, hogy az izraeli és a palesztin elnök korábban a Vatikánba érkezik, ezért nem kizárt, hogy az egyházfő már a békeima előtt találkozik velük.

A közös meditáció és a békéért mondott imádság helyszíne nem a Szent Péter-bazilikában vagy valamelyik vatikáni kápolnában, hanem a vatikáni kertekben lesz, amelyek a pápai állam falai mögött a bazilikát övezik. A tervek szerint Ferenc pápa, Peresz és Abbász a pápai tudományos akadémiának a vatikáni kertekben levő székházánál, egy 16. századi épületnél imádkozik majd - mondta Federico Lombardi. 

A találkozón jelen lesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, akit Ferenc pápa szintén meghívott. Az imádság olasz és angol szövegét a Vatikán előre közli, de természetesen minden résztvevő a saját nyelvén kapcsolódhat az imához - hangoztatta Lombardi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!