Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az iraki kormányfő bejelentette pénteken, hogy a kormányerők megkezdték az ellentámadást a több várost elfoglaló iszlamista szélsőségesek ellen.
Az iraki erők "hozzáfogtak a városok megtisztításához a terroristáktól" - mondta Núri el-Máliki egy sajtótájékoztatón. A miniszterelnök aznap felkereste Szamarra várost, amelyet a dzsihádisták ostromolnak, és részt vett a védelmi erők parancsnoki tanácskozásán.
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szunnita fegyveres szervezet az utóbbi napokban egy villámhadjáratban elfoglalt több fontos várost, köztük Moszult, az ország második legnagyobb települését, és bejelentették, hogy Bagdad ellen vonulnak. A lázadók csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól.
Szamarrában 2006 februárjában merényletet követtek el egy síita imám mauzóleuma ellen, ami véres konfliktust robbantott ki a szunnita és síita lakosok között. A mintegy két évig tartó háborúskodásban több ezren haltak meg. Akkor még Irakban tartózkodtak az amerikai irányítás alatt álló nemzetközi erők.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.