szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Spórolás miatt Ausztria arra kényszerülhet, hogy a szomszédos államok, köztük Magyarország segítségét kérje légtere védelméhez – derül ki osztrák sajtóértesülésekből.

A Kurier című napilap szerint a hadsereg történetének legradikálisabban spóroló költségvetése készül. A tervezett intézkedések közé tartozik a Eurofighter típusú vadászbombázók repülési idejének csökkentése, aminek viszont az lehet a következménye, hogy Ausztria adott esetben a szomszédos államoktól, köztük Magyarországtól kérhet segítséget, hogy légterében bevetéseket hajtson végre.

Az osztrák védelmi minisztérium nem kommentálta az értesülést. A tárca szóvivője csak azt erősítette meg, hogy a reformokkal foglalkozó előterjesztés nyár végére vagy szeptember elejére készül el. A tárcánál utaltak viszont arra, hogy a nemzetközi együttműködésnek ez a formája már korábban is szóba került.

A lapok – a Kurier mellett a Der Standard is – emlékeztetnek, hogy a közép-európai térségben már van példa ilyen típusú együttműködésre: Szlovénia légterének őrzésében immár magyar Gripenek is részt vesznek.

Az osztrákok ugyanakkor inkább a hozzájuk hasonlóan semleges Svájcot vehetik példának, amely több szomszédos országgal szintén kétoldalú légtérvédelmi megállapodást kötött, bár nem lehet maradéktalanul elégedett azok működésével.

A Kurier hétfői számában idézte az ügyben Hans Niessl burgenlandi tartományi kormányzót, aki vasárnap egy ORF-műsorban a magyar bekapcsolódás ellen foglalt állást. A lap Niessl elutasító véleményéről részleteket nem közölt.

A lap vezércikkben is foglalkozott az üggyel, és vígjátékba illő ötletnek minősítette a légtér külföldiek általi védelmét. Feltette a kérdést, hogy mennyit ér az osztrákoknak a katonai biztonság és a légtér védelme. Ausztria a hazai össztermék alig fél százalékát költi védelmi kiadásokra, miközben a NATO-átlag 2 százalék – emlékeztetett a Kurier szerzője. Hozzátette, hogy a magyar kiadási arány is elmarad a NATO-átlagtól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!