Fontos döntést hoztak Amerikában a melegházasságról

Először mondta ki egy amerikai fellebbviteli bíróság, hogy az államok nem tilthatják az azonos neműek közötti házasságkötést.

  • MTI MTI
Fontos döntést hoztak Amerikában a melegházasságról

A Denverben működő 10. kerületi fellebbviteli bíróság helyi idő szerint szerdán hozott ítéletében helyben hagyott egy alacsonyabb fokú döntést, amely érvénytelenítette Utah államban a melegházasságokra vonatkozó tiltást. A fellebbviteli bíróság döntése azonban megfellebbezhető, és a konzervatív Utah állam legfőbb ügyésze jelezte is, hogy a legfelső bírósághoz fordul az ügyben.

A háromtagú testület 2-1 arányban döntött úgy, hogy a szövetségi államok nem foszthatják meg az embereket a házassághoz való alapvető joguktól pusztán azért, mert egy azonos neművel akarnak szövetségre lépni. Egyúttal úgy találták, "teljesen logikátlan" azt hinni, hogy az azonos nemű párok közötti szeretet és elköteleződés állami szintű elismerése megváltoztatja a heteroszexuális párok legintimebb és legszemélyesebb döntéseit. A utahi törvényhozók ugyanis azzal érveltek, hogy az azonos neműek közötti házasság intézményéről nem tudni pontosan, milyen hatással van a családokra.

Szerdán egy indianai bíró is hatályon kívül helyezte az állam melegházasságokra vonatkozó tilalmát. Az ottani legfőbb ügyész szintén fellebbez. Az Egyesült Államokban 19 szövetségi államban és Washington D.C.-ben engedélyezett az azonos neműek közötti házasság. Felmérések szerint az amerikaiak többsége támogatja, hogy a melegek is házasodhassanak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.