szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az év eleje óta több mint egymillió, a korábbi konfliktusokban hozzávetőleg ugyancsak egymillió ember kényszerült otthona elhagyására, és az országban több mint 220 ezer szíriai menekült is tartózkodik.

Az ENSZ iraki segélynyújtási missziója (UNAMI) szerint most már Irak az egyik olyan ország a világon, ahol a legtöbb menekült van: az év eleje óta több mint egymillió, a korábbi konfliktusokban hozzávetőleg ugyancsak egymillió ember kényszerült otthona elhagyására, és az országban több mint 220 ezer szíriai menekült is tartózkodik.

Stéphane Dujarric, a világszervezet szóvivője csütörtökön elmondta, hogy továbbra is nagy számban érkeznek családok a kurdok lakta régióba. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint csak előző nap mintegy 1500 ember, köztük nagy számba gyerekek és idősek érkeztek Erbilbe. Az UNICEF és partnerei életmentő segélyeket nyújtanak az otthontalanná vált családoknak - tájékoztatatta az újságírókat New Yorkban Dujarric.

Az ENSZ növekvő aggodalmának adott hangot amiatt is, hogy egyre több beteg és rokkant érkezik az északkeleten fekvő Szulejmáníjjába is, ahol egyes hírek szerint elfogyhatnak az olyan krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek, mint a cukorbaj és a magas vérnyomás.

Irak második legnagyobb városát, az 1,6 milliós Moszult becslések szerint 500 ezer ember hagyta el két héttel ezelőtt, amikor a települést bevette az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szélsőséges szunnita szervezet. Egyes szervezetek azonban 800 ezerre teszik a menekültek valós számát.

Az ENSZ szerint több mint ezren haltak meg Irakban azóta, hogy ILIÁ, valamint szövetségesei június elején megkezdték előretörésüket az országban.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!