Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Keddtől két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök az Adriai-tenger horvát szakaszán, Zára (Zadar) térségében.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) korábbi tájékoztatása szerint a horvát rendőrség képviselőivel kötött megállapodás alapján július 1-je és augusztus 31-e között teljesítenek szolgálatot magyar rendőrök a tengerparton. A magyar turistákkal kapcsolatos rendészeti feladatokat az idén havi váltásokban két-két rendőr látja majd el.
Az előző évekhez hasonlóan a magyar rendőrökkel ezúttal is Zárában és a környékbeli településeken lehet találkozni. Az Adriai-tengernél tevékenykedő magyar rendőröknek nincs önálló intézkedési joguk, a hatályos horvát jogszabályok szerint a horvát rendőrök irányításával és kíséretében tevékenykednek.
Tavaly Zárán kívül kiemelten Vir-szigeten, jellemzően éttermek, kávézók, strandok és azok környékének ellenőrzésében vettek részt a magyar rendőrök. Többségében információkat, útbaigazításokat, illetve figyelmeztetéseket adtak a turistáknak, de közreműködtek olyan közúti balesetekkel, kis értékű lopásokkal összefüggő rendőrségi eljárásokban, amelyekben magyarok is érintettek voltak.
Horvátországi tartózkodásuk alatt nemcsak magyar állampolgároknak segítettek. Egy eltűnt lengyel kisfiút, akit a zárai rendőrkapitányság hosszabb ideje nagy erőkkel keresett, végül a magyar rendőrök találtak meg.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.