Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
További 200 katonát küld Irakba az Egyesült Államok a bagdadi nagykövetség és a repülőtér védelmének megerősítésére – jelentette be Barack Obama hétfőn Washingtonban.
Az amerikai elnök erről levélben tájékoztatta a kongresszus két házának elnökét. Mint írta, a különítmény feladata az lesz, hogy szükség esetén megvédje az amerikai állampolgárokat és épületeket. Olyan felszereléssel látják el őket, amely harci feladatok végrehajtásét is lehetővé teszi – emelte ki Obama.
A levélből kiderül, hogy az erősítés nagy része már meg is érkezett Irakba, hazatérési dátumot pedig nem jelöltek ki, a katonák addig maradnak, ameddig Washingtonban szükségét látják. A védelmi minisztérium közlése szerint az amerikai erősítést helikopterek és pilóta nélkül repülőgépek (drónok) is kiegészítik.
Korábban az amerikai vezetés már közölte, hogy 300 katonai tanácsadót küld az arab országba a fegyveres iszlamista lázadók elleni harc segítésére. Irakban a most bejelentettekkel együtt mintegy 750-re nő az amerikai erők létszáma, miután 250 katona telepítéséről már korábban döntés született.
Az amerikai vezetés ismét értésre adta, hogy fontosnak tartja a szunnita szélsőséges fegyveresek Bagdadot fenyegető hadműveletének megállítását. Amerikai harcoló egységek küldéséről viszont még nem született döntés.
Irakban a kormány hivatalos adatai szerint csak júniusban 1922-en haltak meg fegyveres összetűzések miatt. Ez volt a legvéresebb hónap az országban 2007 májusa óta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.