Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kisebb börtönlázadás tört ki egy iráni börtönben, a fegyencek ruhákat és matracokat gyújtottak meg. 11 rab halt bele a tiltakozó akcióba, füstmérgezés végzett velük. 14 embert kórházba kellett szállítani.
Legalább 11 rab meghalt egy közép-iráni börtöntűzben, amelyet minden jel szerint a fegyencek maguk okoztak – adta hírül kedden az iráni média.
A halálos áldozatokkal füstmérgezés végzett, és 14 további rabot kellett kórházba szállítani szén-monoxid-mérgezés miatt a sahr-i-kordi fegyházban történt hétfői tűzesetet követően.
Aszkar Dzsahangir, az iráni büntetés-végrehajtási intézetek vezetője egy teheráni emberi jogi szemináriumon nyilatkozva "szándékos gyújtogatásról" beszélt, amelynek "a tettesét már azonosították", és hangsúlyozta, hogy nem volt szó a foglyok közötti összetűzésről.
A Saham News nevű ellenzéki honlap ugyanakkor azt írta, hogy a tűz keletkezése után az őrök lezárták a börtön kijáratait, megakadályozva ezzel, hogy a tűzoltók és a mentők részt vehessenek az oltásban, illetve a fuldokló rabok segítségére siessenek.
A honlap beszámolója szerint a fegyencek ruhákat és matracokat gyújtottak meg, hogy ezzel adjanak nyomatékot tiltakozásuknak. "A rabok azután dühödtek fel, hogy a börtön vezetése megbüntette több, a nyomorúságos életkörülmények miatt tiltakozó cellatársukat."
Az IRNA állami hírügynökség szerint Szádek Laridzsáni, az iráni igazságszolgáltatás vezetője elrendelte az eset kivizsgálását.
Az incidens alig három hónappal azután történt, hogy a média a teheráni Evin börtön foglyainak súlyos bántalmazásáról számolt be.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.