És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Átmenetileg kivonták a forgalomból az Air India légitársaság egyik repülőgépét Újdelhiben, mert tele volt patkányokkal, amikor megérkezett Kalkuttából.
A The Times of India szerdai beszámolója szerint az Airbus A-321 légibusz hétfőn este, a leszállás után nem indulhatott el következő útjára, az utasok kiszállása után rögtön egy hangárba vitték, hogy kiirtsák belőle a patkányokat.
A légitársaság egyik névtelenséget kérő tisztségviselője azt mondta a lapnak, hogy elvileg akár csak egyetlen patkány előfordulása után is rágcsálómentesíteni kell minden repülőt, mert a patkányok az elektromos kábelek elrágásával irányíthatatlanná tehetik a gépet és légi katasztrófát idézhetnek elő.
Szerinte világszerte előfordulnak patkányok a repülőgépeken, és csak azért nem történnek szerencsétlenségek, mert az állatok rendszerint inkább az elpotyogtatott ételdarabokat rágcsálják a kábelek helyett.
A kalkuttai "patkányjáratot" azért küldték fertőtlenítésre, mert a személyzet több tucat patkányt látott szaladgálni az utastér hátsó felében.
A rágcsálók a cateringgel jutnak fel a repülők fedélzetére, az étel illata csábítja őket a gépekhez.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.