Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az iraki jazidi etnikai kisebbség legkevesebb félezer tagját ölték meg a lázadó szunnita Iszlám Állam (IÁ) erői északi offenzívájukban - mondta vasárnap az iraki emberjogi miniszter a Reuters hírügynökségnek.
Mohamed Sía asz-Szudáni elmondása szerint a fegyveres támadók élve temették el néhány áldozatukat, köztük nőket és gyerekeket, tömegsírokba szórva szét őket a városban és környékén, és magukkal hurcoltak mintegy 300 nőt rabszolgának. "Meggyőző bizonyítékaink vannak Szindzsárból és egyes esetekben a halálból menekülőktől, valamint a bűntettek helyszíni képeiből, hogy az Iszlám Állam bandái legalább 500 embert végeztek ki Szindzsár bevétele után" - közölte a miniszter.
Szindzsár városa és hegyvidéke a jazidik ősi otthona, akiket a szunnita szélsőségesek "sátánimádóknak" tartanak. A jazidi szekta hívei javarészt a Moszul környéki kurd lakosság köréből kerülnek ki, de kisebb közösségeik előfordulnak Szíriában, Iránban, Örményországban, Törökországban és Grúziában is. Becslések szerint mintegy 500 ezren tartoznak hozzájuk.
A közösség három képviselővel rendelkezik az iraki parlamentben. Ősi gyökerekből táplálkozó monoteista vallásuk egyes elemei az égitestek óbabilóni kultuszára, mások a Mithrász-kultuszra vezethetőek vissza. Hatással volt rá a zoroaszteri vallás, a kereszténység, sőt bizonyos mértékig az iszlám is.
Ennek ellenére a szekta és a muzulmánok között régi ellentétek feszülnek. Volt példa arra, hogy jazidik egy csoportja halálra kövezett egy 17 éves lányt, aki a hagyományokat megsértve megszökött és férjhez ment egy muzulmán férfihoz. Szunnita szélsőségesek bosszúból ezután Moszul közelében 23 jazidit mészároltak le.
Vasárnap délben lejárt az a határidő, amelyet mintegy 300 jazidi család kapott a felkelőktől, hogy áttérjen a muzulmán vallásra, különben az IÁ kivégzi őket. Egyelőre nem tudni, hány család engedelmeskedett az ultimátumnak, de jazidik és keresztények tízezrei menekültek már el életüket féltve a dzsihadisták elől a kurd régió fővárosa, Erbíl irányában. Illetékesek szerint közel húszezer embernek úgy sikerült épségben elmenekülnie, hogy átjutott Szíriába, majd onnan kurd erők kíséretében tért vissza iraki területre.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.