Német államfő: Ismét veszélyben van a béke Európában

Joachim Gauck szerint Oroszország megszakította a stratégiai partnerségre irányuló próbálkozásokat, a stabilitás és a béke az európai kontinensen ismét veszélyben van.

  • MTI MTI
Német államfő: Ismét veszélyben van a béke Európában

Oroszország gyakorlatilag végett vetett a partnerségnek Európával Joachim Gauck német államfő szerint, aki hétfő este a lengyelországi Gdanskban részt vett és beszédet mondott a második világháború kitörésének 75. évfordulóján a Westerplattén rendezett központi emlékünnepségen.

A német vendég beszédében kiemelte, hogy a stabilitás és a béke az európai kontinensen ismét veszélyben van. "Szembeszállunk azokkal, akik megsértik a nemzetközi jogot, más országoktól területeket csatolnak el és katonai segítséget nyújtanak szakadár mozgalmaknak" – hangsúlyozta Gauck.

A Gdansk melletti Westerplatte-félszigeten dördültek el 1939. szeptember 1-jén a II. világháború első ágyúlövései. A lengyel helyőrség kevesebb mint 200 katonája egy hétig ellenállt a német támadóknak. Hősiességükről minden évben megemlékeznek.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.