Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az Egyesült Államok tíz arab országgal, köztük Szaúd-Arábiával kötött alkalmi koalíciót csütörtökön az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet ellen - olvasható az érintett országok képviselőinek dzsiddai találkozója után kiadott sajtóközleményben.
"Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Katar, Omán, Egyiptom, Irak, Jordánia, Libanon és az Egyesült Államok kinyilvánították elkötelezettségüket, hogy együttesen fognak fellépni a terrorizmus (minden formája) által a régióra és a világra jelentett veszély ellen, ide értve az úgynevezett Iszlám Államot is" - írták a közleményben.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.