Elengedte az elrabolt iskolások egy részét az Iszlám Állam

Több mint hetven kurd iskolást engedett szabadon az Iszlám Állam. A terroristák még májusban, Észak-Szíriában rabolták el a vizsgáik után hazafelé tartó gyerekeket – számolt be kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű ellenzéki szervezet.

  • MTI
Elengedte az elrabolt iskolások egy részét az Iszlám Állam

A 153 tanulóból álló csoportot május 29-én hurcolták el a dzsihadisták, a diákok a Szíria északnyugati részén fekvő Aleppóból tartottak a török határ közelében fekvő szíriai kurd városba, Kobaniba.

A gyerekeket Minbej közelében ejtették foglyul, amelyre nemrég légicsapást mértek az Egyesült Államok és szövetségesei.

Az elmúlt hetekben öt fiatalnak sikerült megszöknie, később 27 fiút és tíz lányt elengedtek a szélsőségesek. A terroristák azonban továbbra is körülbelül negyven iskolást tartanak fogva, és nem akarják elengedni őket, mert családtagjaik a szélsőségesekkel szemben álló kurd csoporthoz tartoznak.

A dzsihadisták folyamatos támadásai miatt Kobani több mint 150 ezer lakosa menekült át a szomszédos Törökország területére az elmúlt hetekben.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.