Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Több japán állampolgárt kihallgattak hétfőn a japán hatóságok, mivel azt gyanítják, Szíriába akartak utazni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez - számolt be a helyi média.
Ez az első alkalom, hogy a kelet-ázsiai országból a szélsőséges csoport támogatásáról érkeztek jelentések. A tokiói rendőrség nem kommentálta az értesülést.
Az NHK közszolgálati televízió információi szerint a nyomozók a hokkaidói egyetem egyik 26 éves diákját hallgatták ki, továbbá több más, vele egy házban lakó férfit. Mindnyájukat azzal gyanúsítják, hogy Szíriába készültek harcolni.
Az NHK és a Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy a rendőrök átkutatták a tokiói házat, de senkit sem vettek őrizetbe. A Kyodo hozzátette, a nyomozók úgy vélik, az egyetemista egy "szíriai munkát" ajánló felhívásra jelentkezett.
A japán törvények értelmében az ország állampolgárainak tilos magánemberként háborús tevékenységet előkészíteniük vagy tervezniük külföldi állam ellen. A törvényt megsértők három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.