Felakasztottak a négy nőt megerőszakoló álrendőröket

Felakasztottak öt férfit szerdán az afgán fővárosban, Kabulban, amiért korábban csoportos erőszakot követtek el négy nő ellen - közölték az afgán hatóságok.

  • MTI MTI
Felakasztottak a négy nőt megerőszakoló álrendőröket

Tavaly augusztus 23-án néhány nő hazafelé tartott egy esküvőről Kabul irányába, amikor néhány felfegyverzett, rendőrnek öltözött férfi megállította autókonvojukat.

Az álrendőrök a nőket kirángatták a járművekből, az őket kísérő férfiakat pedig megkötözték. A támadók ezután áldozataikat kirabolták, a nőket megverték, majd megerőszakolták.

Szeptember elején az afgán igazságszolgáltatás gyorsított eljárás során vizsgálta az ügyet, és a néhány óráig tartó tárgyalást élőben közvetítette a televízió.

Az illetékes bíróság az ügyben hét vádlottat ítélt halálra, kettejük ítéletét azonban később a másodfokú ítélőszék és a legfelsőbb bíróság húsz év letöltendő börtönbüntetésre enyhítette.

A nők megerőszakolásának ügye országszerte felháborodást váltott ki, és feldühödött tüntetők követelték az elkövetők kivégzését.

Afganisztánban az elmúlt évtizedben fokozatosan sikerült érvényt szerezni a nők jogainak, az utóbbi időben azonban ismét visszalépés tapasztalható a területen.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kedden arra szólította fel Asraf Gáni afgán államfőt, hogy utalja vissza az ügyet a bíróságra, mivel "az eset kivizsgálása körüli szabálytalanságok nyugtalanságra adnak okot". Nemzetközi jogvédő csoportok ugyancsak arra szólították fel az afgán elnököt, hogy halassza el az öt férfi kivégzését.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.