Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szándékosan a tömegbe hajtott egy autós szerdán Jeruzsálemben, majd megpróbált futva elmenekülni. Az izraeli rendőrség lelőtte a feltételezhetően palesztin merénylőt, aki kocsijával kilenc embert gázolt el.
Halálos áldozata nincs a történteknek. A merénylő sem halt meg, de állapota súlyos.
A férfi Jeruzsálem keleti részén egy zsúfolt vasútállomásnál hajtott a tömegbe - közölte a rendőrség. Az egészségügyi hatóságok szerint a sebesültek közül legalább hárman súlyos állapotban vannak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az új trükkel még a szemfülesebbek is belesétálhatnak a csalók csapdájába.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.