A szlovákiai és a csehországi megemlékezéseken a visegrádi négyek és Németország elnökei vesznek részt. A Pozsonyban vasárnap tartandó ünnepségen ott lesz Petro Porosenko ukrán államfő is.
A szlovákiai program vasárnap délután három órakor kezdődik a pozsonyi várban a visegrádi négyek és Ukrajna elnökeinek találkozójával. Az államfők emellett kétoldalú megbeszéléseket is tartanak. A TASR szlovák hírügynökség az ukrán államfői irodára hivatkozva azt írta: Petro Porosenko ukrán elnök aktuális energetikai problémákról, illetve Európának az ukrajnai válság rendezéséhez való hozzáállásáról szeretne egyeztetni a V4-ek elnökeivel.
A mintegy másfél órásra tervezett találkozó után a vendéglátó Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök és vendégei - Áder János, illetve Milos Zeman cseh és Bronislaw Komorowski lengyel államfő, valamint Petro Porosenko - sajtónyilatkozatot tesznek. Ezt követően az öt ország államfői átvonulnak a Szlovák Nemzeti Színházba, a hivatalos ünnepség színhelyére, ott csatlakozik hozzájuk Joachim Gauck német államfő.
Az elnökök az ünnepi ceremónia után gyertyagyújtással idézik fel a rendszerváltás legismertebb pozsonyi előzményét, az 1988. márciusi "gyertyás tüntetést", amelynek résztvevőit vízágyúkkal gumibotos rendőrök kergettek szét. Az államfők vasárnapi hivatalos programja a szlovák köztársasági elnök rezidenciáján, a Grassalkovich-palotában ünnepi vacsorával ér véget.
A negyed évszázaddal ezelőtti eseményekre való megemlékezés a "bársonyos forradalom" kezdetének hivatalos évfordulóján, november 17-én, hétfő reggel folytatódik Dévényben, ahol Áder János és Andrej Kiska megkoszorúzza A szabadság kapuja emlékművet. A visegrádi négyek és Németország államfői hétfőn Prágában folytatják a közös megemlékezést. Először a Károly Egyetem képviselőivel találkoznak, majd részt vesznek a 25. évforduló tiszteletére készült emléktábla leleplezésével egybekötött megemlékezésen Albertovban.
A pozsonyi és a prágai ünnepségek lesznek az utolsó rendezvényei annak a találkozó- és megemlékezéssorozatnak, amelyet Joachim Gauck német államfő kezdeményezésére tartanak a visegrádi négyek és Németország a rendszerváltás 25. évfordulójára emlékezve. Az első megemlékezéseket Magyarországon és Lengyelországban tartották júniusban, majd októberben Németország következett, a sort most Szlovákia és Csehország zárja.
Csehországban és Szlovákiában egyaránt november 17-én emlékeznek az 1989-es rendszerváltás eseményeire, ez a nap Csehországban 2000-től, Szlovákiában pedig 2001-től számít állami ünnepnek. A dátum a "bársonyos forradalom" általánosan elfogadott kezdetére utal. Arra, hogy 1989. november 17-én Prágában a hivatalosan engedélyezett diáknagygyűlés a rendszer elleni tüntetéssé változott át, és a rendőrség erővel oszlatta fel. Az ezt követő események - tüntetések, sztrájkok és egyéb megmozdulások - vezettek a kommunista párt hatalmára épülő rendszer bukásához.
Szlovákiába és Csehországba látogat Áder János
Vasárnap Szlovákiában, hétfőn Csehországban tesz látogatást Áder János köztársasági elnök, mindkét országban részt vesz a csehszlovákiai rendszerváltás, a "bársonyos forradalom" kezdetének 25. évfordulója alkalmából megrendezendő ünnepségeken.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.