Jövőre fájhat a lengyel kormánypártnak a volt miniszter óraügye

Összesen 20 ezer zloty pénzbírság megfizetésére kötelezte csütörtökön Slawomir Nowak korábbi lengyel közlekedési minisztert egy lengyel bíróság, mert vagyonbevallásában elmulasztott feltüntetni egy luxusórát.

  • MTI MTI
Jövőre fájhat a lengyel kormánypártnak a volt miniszter óraügye

Nowak tavaly novemberben az ügy miatt lemondott tárcavezetői posztjáról, de továbbra is a vezető kormánypárt, a Polgári Platform parlamenti képviselőcsoportjának tagja maradt. A miniszter azután döntött a lemondás mellett, hogy a hatóságok közölték: valószínűleg törvényt sértett azzal, hogy vagyonbevallásában nem tüntette fel az általuk 1,4 millió forintnak megfelelő értékűre becsült óráját.

Lengyelországban a parlamenti képviselőknek és a minisztereknek nyilatkozniuk kell a birtokukban álló, 10 ezer zlotyt (730 ezer forint) meghaladó vagyontárgyakról.

A törvényszék csütörtöki ítéletében kimondta, hogy Nowak megsértette az előírásokat, amikor több vagyonnyilatkozatából is kimaradt Ulysse Nardin márkájú, több mint 10 ezer zloty értékű órája. A politikust a pénzbírság mellett 4 ezer zloty perköltség megtérítésére is kötelezte a bíróság.

A kormánypárti politikus korábban tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A héten úgy nyilatkozott, hogy nem állt szándékában elrejteni semmit, és a karórájára mindennapi viseletének részeként tekintett.

Nowak a Twitteren tudatta, hogy fellebbez a döntés ellen. Azt is bejelentette, hogy lemond képviselői mandátumáról.

Szakértők úgy vélik, hogy a varsói bíróság csütörtöki döntése rossz fényt vethet a kormánypártra a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt.