Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hárman meghaltak és tizenheten megsérültek szerdán a jemeni fővárosban, Szanaában, az iráni nagykövet rezidenciája előtt végrehajtott robbantásban. A diplomata nem volt az épületben, és nem esett baja – közölték biztonsági források és rohammentők.
Egy robbanószerrel megrakott kocsi repült a levegőbe Szanaa diplomatanegyedében Haszan Szajed Nam iráni nagykövet rezidenciája előtt. A diplomata nemrég érkezett a jemeni fővárosba, megbízólevelét hétfőn adta át a külügyminisztériumban.
A robbanás hatalmas lyukat ütött az épületben, és a szomszédos házakat, valamint az előttük parkoló kocsikat is megrongálta. A detonáció helyén kétméteres kráter keletkezett.
Nem tudni, hogy öngyilkos merénylő robbantott, vagy távirányítással hozták működésbe az autóbombát.
Hoszein Amir Abdollahjan iráni külügyminiszter-helyettes az al-Alam arab nyelvű iráni televíziónak Teheránban azt mondta, hogy a robbanásban egyetlen iráni diplomata sem sérült meg, de az épület károsodott.
A merénylet elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.