Lemondott egy boszniai miniszter az ukrajnai fegyverüzlet miatt

Lemondott a boszniai külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter csütörtökön, mert nem értett egyet azzal, hogy Bosznia-Hercegovina fegyvereket adjon el Ukrajnának.

  • MTI MTI
Lemondott egy boszniai miniszter az ukrajnai fegyverüzlet miatt

Boris Tucic közleményében egyebek mellett azt írta: azért nyújtotta be lemondását, mert nem értett egyet egyes bosznia-hercegovinai intézmények intézkedéseivel a fegyverkezés és a boszniai hadfelszerelések külkereskedelmi engedélyeivel kapcsolatban.

Szerinte ezek az intézmények komolyan veszélyeztetik az ország külkereskedelmi partnereivel és befektetőivel való viszonyt.

Boris Tucic a Független Szociáldemokraták Szövetsége nevű párt tagja. A párt vezetője Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke.

Bosznia-Hercegovina eddig nem állt egyértelműen sem az Európai Unió, sem Oroszország mellé. A balkáni ország európai integrációra törekszik ugyan, de külpolitikáját egyelőre nem hangolta össze az uniós elvárásokkal, és szankciókat sem vezetett be Moszkvával szemben.

Az ország vezetői most éppen a délszláv háborúból megmaradt több tízezer lőszert adná el az Oroszországgal harcban álló Ukrajnának.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.