Az elnök megsértése miatt pereltek be egy török újságírót

Bepereltek egy török újságírót, mert állítólag megsértette Recet Tayyip Erdogan államfőt a Facebookon közölt kommentárjaiban – jelentette szerdán a bianet.org honlap.

  • MTI MTI
Az elnök megsértése miatt pereltek be egy török újságírót

Mine Bekiroglu, a Milliyet című lap adanai irodájának munkatársa akár két év börtönbüntetést is kaphat. Március 19-én kell megjelennie a bíróság előtt.

Az újságírónő a honlapnak elmondta: azokért a bejegyzéseiért vonják felelősségre, amelyeket a Gezi parki tüntetésnél könnygázgránáttal megölt fiúról, valamint arról írt, hogy őt is megverték a kormánypárti ellentüntetők. Szerinte az írásaiban nem volt sértés, csak bírálat.

A Bianet médiafigyelő jelentése szerint kilenc újságíró ellen indult már eljárás az elnök megsértése címén.

A tüntetők 2013-ban eredetileg az isztambuli városközpont betondzsungelében az utolsó zöld menedéket jelentő Gezi park átalakítása ellen kezdtek el tiltakozni, a rendőrség brutális fellépése miatt végül az ankarai kormány és Erdogan politikája került országszerte a célkeresztbe.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.