Brutálisan homofób népszavazás lesz Szlovákiában

A több mint négyszázezer támogató szavazat után végül február 7-én tartják meg a népszavazást az azonos neműek házasságáról, örökbefogadási jogukról, méghozzá a szlovákiai Családért Szövetség (AZR) kezdeményezésére.

  • MTI MTI
Brutálisan homofób népszavazás lesz Szlovákiában

Szlovákiában nincsen túl nagy hagyománya a népszavazásoknak: 1993 óta összesen hét népszavazást tartottak az országban, ebből azonban az alacsony részvételi arányok miatt végül csak az európai uniós csatlakozásról szóló referendum lett érvényes.

A február 7-én tartandó, a „család védelmében” rendezendő népszavazás a trencsényi Alexander Dubcek Egyetem politológia karának közvélemény-kutatása szerint várhatóan nem lesz érvényes, mivel a felmérés idején, országos szinten mindössze 36% vett volna részt az említett népszavazáson.

A kérdéses népszavazáson megválaszolandó kérdések a következők lesznek:

- Egyetért-e azzal, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre,

- Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyereket,

- Egyetért-e azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

Az Alexander Dubcek Egyetem felmérése szerint a fenti kérdések közül az elsőre 84, a másodikra 73, a harmadik kérdésre pedig a résztvevők 70 százaléka felelne igennel.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.