szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár az amerikai elnök az Iszlám Állam fogságában lévő utolsó amerikai túsznak nevezte a múlt héten elhunyt női segélymunkást, a Fehér Ház szóvivője szerint Szíriában legkevesebb egy amerikait még fogva tartanak.

Barack Obama amerikai elnök kedden erősítette meg, hogy valóban elhunyt a múlt héten Szíriában a 26 éves amerikai segélymunkás, Kayla Jean Mueller. A nőt 2013 augusztusában rabolták el a szélsőségesek Aleppóban, és a múlt héten közölte az őt fogva tartó Iszlám Állam szélsőséges szervezet, hogy a nő meghalt, és azt állították, hogy egy jordán légicsapás végzett vele.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy ő volt az utolsó túsz, akit fogva tartott az Iszlám Állam, Obama is ezt mondta kedden.

Ezzel szemben Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Szíriában még legkevesebb egy amerikai túszt tartanak fogva, de nem nevezte meg az illetőt, ugyanis az egyes túszesetekről az érintettek érdekében nem tájékoztatják a közvéleményt. Elképzelhető, hogy a különbség abból adódik, hogy Tice-t nem az Iszlám Állam tartja fogva.

Austin Tice újságíró  2012 augusztusában tűnt el Damaszkuszban. Szülei a múlt héten Washingtonban számoltak be erről. Sorsa ismeretlen.     

Az IÁ az elmúlt hónapokban három amerikai, két brit és két japán túszt fejezett le, valamint élve elégetett egy jordániai pilótát.

 


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!