szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Oroszország támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadárok szerdán megkezdték a nyugdíjak kifizetését, amelyet rubelben folyósítanak.

Katerina Matyusenko, az önhatalmúlag kikiáltott "Donyecki Népköztársaság" "pénzügyminisztere" közölte: a szakadár területeken kifizetett márciusi nyugdíjak értéke 1,9 milliárd rubelt (9 milliárd forint) tesz ki.

Egy másik donyecki vezető, Okszana Taran tagadta, hogy Oroszországtól kapták volna ehhez a pénzt. Mint mondta, helyi vállalkozások adóiból finanszírozták a nyugdíjakat.

A kijevi kormány novemberben állította le a nyugdíjak és más szociális juttatások kifizetését. A helyi lakosoknak a kormány ellenőrzése alatti területre kell utazniuk, hogy hozzájussanak a pénzükhöz, amit alaposan megnehezít, hogy a kormányerők blokád alá vették a szakadár területeket.

A nyugdíjasok vegyes érzésekkel fogadták a rubelben kapott nyugdíjakat. Viktor Medvegyev például azt mondta az AP tudósítójának, hogy kevesebb a nyugdíja, mintha hrivnyában fizetnék, de így is örül, hogy megkapja. Egy másik nyugdíjas, Jelena Ivanovna csalódottan nyilatkozott. Mint mondta, kevesebbet kapott, mint amennyit várt. "Hogyan lehet ebből megélni?" – kérdezte.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!