Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Válogatás nélkül ütlegelték a szlovákiai Vrbnica romatelepi lakosait a rendőrök, emiatt 15 embert kórházba kellett szállítani. Az államügyészség és a belügyminisztérium is vizsgálatot indít.
A dpa német hírügynökség beszámolója szerint válogatás nélkül ütlegelték egy romatelep lakosait a szlovák rendőrök. A biztonsági erők brutális eljárása miatt tizenöten kórházba kerültek.
Peter Pollák szlovák romaügyi kormánybiztos szombaton úgy nyilatkozott, hogy az államügyészség és a belügyminisztérium is vizsgálatot indít az ügyben.
Korábban a kelet-szlovákiai Michalovce körzetben fekvő Vrbnica település polgármestere azzal vádolta a szlovák biztonsági erőket, hogy csütörtökön egy eljárás közben válogatás nélkül ütlegelték a falu lakóit. A polgármester a szlovák sajtónak arról számolt be, hogy a kiérkező rendőrök szabályszerűen megrohamozták a romatelepet: bementek házakba és mindenkit megvertek, aki az útjukba került. A falu vezetőjének elmondása szerint amikor a lakosok értesítették a történtekről, és ő felvilágosítást követelt a rendőröktől, rasszista szitokszavakat kapott válaszul.
A szlovák rendőrség egyik szóvivője tagadta a testület ellen felhozott vádakat. Civil szervezetek és szakértők az utóbbi években többször is bírálták a szlovák biztonsági erőket a roma kisebbséghez tartozókkal szembeni erőszakos fellépésük miatt.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.