„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Stanislav Gross volt szociáldemokrata politikus 45 éves korában, csütörtökre virradóra súlyos betegségben, Prágában hunyt el. 10 évvel ezelőtt köszönt le a kormányfői posztról.
Elhunyt Stanislav Gross, a Cseh Köztársaság és Közép-Európa egykoron legfiatalabb miniszterelnöke.
A volt szociáldemokrata politikus 45 éves korában, csütörtökre virradóra súlyos betegségben, Prágában hunyt el – közölte a család. Az információt Eva Gregorová, a Cseh Szociáldemokrata Párt szóvivője is megerősítette.
Gross 2004 júliusától 2005 áprilisáig állt a cseh kormány élén. Kormányfői és pártelnöki tisztségéből azért kényszerült távozni, mert nem tudta hitelesen igazolni, hogy honnan szerzett pénzt egy akkoriban ötmillió korona (mai árfolyamon 54 millió forint) értékű lakás megvételére Prágában. A vételár ugyan nem számított nagy összegnek, de miután a sajtó kiderítette, hogy Gross nagyjából egymillió koronával nem tud elszámolni, a kormányfő hiteltelenül magyarázkodott, amibe belebukott, és végül távozott a közéletből.
"Ha nem féltem volna beismerni, hogy a lakás árának egy részét a képviselői pluszjuttatásokból, például útiköltségekből, napidíjakból finanszíroztam, nem kellett volna belebonyolódnom a hazugságokba, amelyekre végül is ráfizettem" – jelentette ki Gross tavaly áprilisban, amikor utolsó alkalommal jelent meg a televízió képernyőjén. Hangsúlyozta, hogy nincs miért szégyenkeznie.
Gross a rendszerváltás utáni cseh politika nagy reménységei és tehetségei közé tartozott, és bár mindössze mozdonyvezetői képesítése volt, hatalmas karriert futott be. Politikai tehetségét Václav Havel néhai és Milos Zeman jelenlegi elnök is méltatta.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.