Megsebesülhetett az Iszlám Állam feje

Életveszélyesen megsebesült egy márciusi légitámadásban az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vezetője, de az állapota azóta már javult – jelentette kedden a Guardian című brit napilap.

  • MTI MTI
Megsebesülhetett az Iszlám Állam feje

Az újság a terrorcsoporttal kapcsolatban álló egyik iraki forrásra hivatkozva számolt be az Abu Bakr al-Bagdadiról szóló értesülésről.

Az IÁ állítólag már azon volt, hogy utódot keres a terrorista vezér helyére, mivel azzal számolt, hogy Bagdadi meg fog halni. A Guardian jelentése szerint az IÁ vezetőjének állapota ugyan javult, de a mai napig nincs abban a helyzetben, hogy irányítsa a szervezet napi ügyeit.

Bagdadi március 18-án a szíriai határhoz közeli Ninivében sebesült meg a Washington vezette nemzetközi koalíció légitámadásában. A brit lapnak egymástól függetlenül egy nyugati diplomata és egy iraki tanácsadó is megerősítette, hogy azon a napon az észak-iraki térség több pontjára is légicsapást mértek. 

Az Egyesült Államok és szövetségesei augusztus óta hajtanak végre légitámadásokat a Szíriában és Irakban is jelentős területeket elfoglaló IÁ állásai ellen.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.