Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Tavaly június óta először Sierra Leonéban és Guineában is egy számjegyűre csökkent az új ebolás megbetegedések száma a múlt héten – közölte az ENSZ ebolaügyi koordinátora Dakarban. David Nabarro emlékeztetett, hogy a járvány csúcspontján, ősszel, több száz esetet regisztráltak hetente.
Csökkent a vírus okozta halálesetek száma is. Mindezek alapján David Nabarro bizakodónak tűnt azzal kapcsolatban, hogy látható közelségbe került a járvány vége. "Nem tudjuk pontosan, mikor (következik ez be)" – tette hozzá.
A mostani ebolajárvány 2013 decemberében tört ki Guinea déli részén. Azóta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint körülbelül 11 ezren haltak bele a betegségbe Nyugat-Afrikában, és több mint 26 ezren fertőződtek meg.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.