A koszovói után újabb menekülthullám jöhet

Koszovóiak után montenegróiak is útnak indultak az utóbbi hónapokban, hogy az Európai Unió országaiban próbáljanak szerencsét, a becslések szerint idén több mint 3 és fél ezer montenegrói hagyta el otthonát - számolt be erről honlapján a Szabad Európa Rádió balkáni irodája hétfőn.

  • MTI MTI
A koszovói után újabb menekülthullám jöhet

Az északkelet-montenegrói Rozajéból csak szombat reggel hat tömött autóbusz indult el Németország felé. Az utasok többsége menedéket akar kérni Németországban, mert - mint mondták - Montenegróban már nincs miből élniük. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozók közül többen is így fogalmaztak: nem tudják, mi vár rájuk, de remélik, hogy kapnak menedéket, és jobb lesz ott, mint hazájukban. Montenegró 620 ezres lakosságú. 

A Vecernje Novosti című szerb napilap montenegrói tudósítójának hétfői beszámolója szerint főleg muszlim vallású bosnyákok hagyják el az országot. A kormány szerint eddig mindössze 500-an települtek ki, míg egy civil szervezet felmérése szerint csak az ország északi, szegényebb részéből 3500-an távoztak az idén Nyugat-Európába. 

Néhány nappal ezelőtt Rafet Husovic, a montenegrói kormány alelnöke egy podgoricai televízióban arról számolt be, hogy 500-an biztos elmentek, mert ennyien már menedéket is kértek valamely uniós tagállamban, azokról azonban nincsenek adataik, akik nem kértek menedékjogot. A politikus hozzátette: 2014-ben egyetlen montenegrói állampolgár sem kapott menedékjogot az Európai Unióban. 

Ranko Krivokapic, a montenegrói parlament elnöke szerint a kivándorlás hátterét mindig az ország "gazdasági körülményei" adják. Hozzátette ugyanakkor, hogy pontos számadatokkal nem rendelkeznek, mindenki csak találgatni tud. "Ebben a pillanatban illegális kivándorlásról van szó, és ez gondot jelent" - nyilatkozott a politikus a Vecernje Novostinak. A kétmilliós Koszovóból idén már tízezrek menekültek nyugati országokba megélhetési nehézségeik miatt.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.