Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Öt nepáli civil is annak az amerikai katonai helikopternek a fedélzetén utazott, amely május közepén zuhant le Nepálban a földrengés utáni mentéskor - közölte a nepáli hadsereg.
A bejelentéssel az áldozatok száma a korábban ismert nyolcról tizenháromra nőtt.
A hatóságok korábban arról számoltak be, hogy a balesetben hat amerikai és két nepáli katona vesztette életét. Az amerikai tengerészgyalogság UH-1 Huey típusú helikoptere május 12-én zuhant le Katmandutól északkeletre, Dolaka körzetben.
A pénteki bejelentés szerint DNS-vizsgálatok alapján rajtuk kívül bizonyíthatóan a fedélzeten volt még öt nepáli civil is. A gép roncsai között talált újabb áldozatok helybéli lakosok, akiket a földrengést követő mentőakció idején vettek fel a helikopter fedélzetére.
A Tibettel határos Dolaka egyike azoknak a térségeknek, amelyeket az április 25-i és a május 12-i földrengés a legnagyobb mértékben sújtott. A földmozgások összesen mintegy 8700 ember halálát okozták Nepálban.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.