„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Pénzmosással és adócsalással is megvádolták a román miniszterelnököt, de bizonyítaná ártatlanságát.
Visszalép a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött elnöki tisztségéből a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania - jelentette be a politikus vasárnap egy párttársaihoz intézett nyílt levélben.
Ponta Facebookon közzétett leveléből kiderült: nem mond le a miniszterelnöki tisztségről, de a PSD-t továbbra is Rovana Plumb alelnök fogja vezetni, akinek Ponta egy hónappal ezelőtt ideiglenesen adta át a párt irányítását, amikor külföldi gyógykezelésre vonult.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) június 5-én jelentette be, hogy okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésének gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett Victor Ponta ellen.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?