Turistaparadicsom csodás strandokkal, korallzátonyokkal, korai zsidó és keresztény emlékhelyekkel, lélegzetelállító sziklás hegyekkel. Csempésztanyák titkos raktárakkal, karavánbandákkal, gengszterekkel, emberrablókkal. Újabban pedig terrorfészkek iszlamista csoportokkal, az Irakban és Szíriában kvázi önálló kalifátust létrehozó Iszlám Államhoz (IS) tartozó dzsihádista szervezettel. Mindez a Sínai-félszigeten, ahol az egyiptomi hadsereg egyre ádázabb harcot folytat a szélsőségesek ellen, és a magát már nyeregben érző katonai vezetés a minap összehangolt merényletsorozat révén azzal szembesült, hogy az erőszak újabb szintre emelkedett. A szélsőségesek több katonai bázis elleni összehangolt támadásban legalább 25 biztonsági embert és civilt öltek meg, hónapok óta a legsúlyosabb veszteséget okozva a hadseregnek.
Pedig az utóbbi hetekben úgy tűnt, hogy Abdelfattah al-Sziszi elnök, a hadsereg korábbi parancsnoka legyűri az iszlamista csoportokat, amelyek a 2013-as katonai puccs óta egyre nagyobb elánnal folytatták támadásaikat. Hiszen a hadsereg fokozta erőfeszítéseit, sok gerillát megölt, letartóztatott, nőtt az ellenőrző pontok és a katonák száma. A kairói kormánynak sikerült beduinokat is megnyernie, akik segítenek a fegyvercsempész-útvonalak felderítésében.
Míg tavaly év elején a legnagyobb dzsihádista csoport, az Anszar Bajt al-Makdisz a Sínai-félszigeten lévő falvak harmadát tartotta az ellenőrzése alatt, és a hadsereg több területre be sem merészkedett, mostanra a helyzet sokat változott. A szélsőségesek egyik parancsnoka a Reuters hírügynökségnek beismerte, hogy jelentős mértékben csökkent a létszámuk, legalább ezer fegyveresük vesztette életét, és számos faluból eltűntek. A félsziget több részén szükségállapotot hirdetett a kormány, egyre szélesítik a Gázai övezettel határos ütközőzónát, valamint lerombolták a palesztin és az egyiptomi terület közti csempészalagutakat.
De – mint a minapi véres merénylet is jelezte – a szélsőségesek nem adják fel, a beduinokat megfélemlítik, az árulókat lefejezik. Az Anszar Bajt al-Makdisz tavaly novemberben hűséget esküdött az IS-nek. Egyúttal a nevét Sínai Államra változtatta, jelezve azt a szándékot, hogy önálló iszlamista entitás, netán újabb kalifátus létrehozása a cél – megint csak az IS államépítési szándékát követve. A szervezet a brutális erőszak alkalmazását is az IS-től vette át. Parancsnokai pedig szinte példaképként istenítik az Irakban és Szíriában vérengző társaikat.
A stratégiai jelentőségű Sínai-félsziget stabilizálása nem egyszerű. A félmilliós lakosság zöme őshonos beduin, és bár névleg egyiptomiak, valójában a törzsükhöz lojálisak, és nem az államhoz, amely mindig is mellőzte őket. A terület az ókortól kezdve többször is gazdát cserélt. Az Ázsia és Afrika közti szárazföldi kereskedelem kapujaként szolgáló félsziget 1517-től az első világháborúig az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt állt, majd megint Egyiptomhoz került. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta a Sínai-félszigetet, de az Egyiptommal kötött 1979-es Camp David-i békemegállapodás révén a térség ismét visszakerült a Nílus menti országhoz.
Kairó elhanyagolta azonban a területet – a sínai lakosok a legszegényebbek Egyiptomban. A beduinok hányattatásain az sem segített, hogy az 1990-es évektől kezdve az európai – főként brit, francia és német – turisták kezdték felfedezni a déli partszakaszt. A tiszta vizéről és színes koralljairól ismert Sarm es-Sejkben például a turisták száma az 1990-es 60 ezerről 2000-ben már 1,7 millióra szökött fel. Sorra épültek szállodák, strandok, de gyakran a beduin törzsek földjein, és az őslakosok sok esetben kártalanítást sem kaptak. Az idegenforgalom sem elsősorban őket foglalkoztatta – legfeljebb a tevegelést vagy a sátor melletti sivatagi vendéglátást bízta rájuk.
A törzsek egyik megélhetési forrása a csempészet maradt, ráadásul az 1993-as izraeli–palesztin – úgynevezett oslói – autonómiamegállapodások után Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök rezsimje nem háborgatta a csempészeket, akik Izrael számára fenyegetést, Kairónak pedig alkupozíciót jelentettek. Az egyiptomi vezetés attól félt, hogy elveszti monopolhelyzetét a zsidó állam egyetlen arab tárgyalópartnereként. A sok pénzt kereső csempészvezérek aztán igazi hadurakká nőtték ki magukat, az új elit a törzsi gyökereitől is eltávolodott. Az illegális fegyver- és árukereskedelem révén a vezérek szoros kapcsolatba kerültek a gázai palesztin szélsőségesekkel, köztük a Hamász iszlamista szervezettel.
Az első dzsihádisták a Gázai övezetből és Szudánból 2005 körül kezdtek beszivárogni a félszigetre. A csempészetből élő kiskirályok szívesen öltötték magukra a vallási köntöst, a szent harc presztízst és legitimitást jelentett a számukra, némelyek pedig odáig mentek, hogy sejknek vagy emírnek kiáltották ki magukat. A turistacélpontok elleni merényletekben több mint százan vesztették életüket, ezért Kairó bekeményített. Válogatás nélkül ezreket tartóztattak le, többeket tárgyalás nélkül tartva börtönben. A Mubarak 2011-es menesztése utáni hatalmi vákuumban a jelentősebb sínai bandák és dzsihádista csoportok száma tucatnyira emelkedett, összesen több mint tízezer fegyveressel és segítővel.
A Muszlim Testvériség jelöltjeként 2012-ben megválasztott Mohamed Murszi egyiptomi elnök diplomatikusabb módon próbálta megközelíteni a kérdést, a törzsi vezetőknek igazságosabb hozzáállást ígért. De miután Murszit egy évre rá megbuktatták, elszabadult a pokol, az ismét hatalomra jutott katonák különbségtétel nélkül kezdtek a tisztogatásokba, falvak tucatjait, házak ezreit dúlták fel vagy bombázták szét, tízezreket kergetve el. Szakértők szerint a hadsereg terrorral válaszolt a terrorra, és a kérdés az, hogy al-Sziszi tábornok-elnök képes lesz-e brutális erőszakkal helyreállítani a rendet, ami nemcsak Egyiptom biztonsága és a kairói kormány hitele szempontjából alapvető. Ha a Sínai-félszigeten a dzsihádisták tartósan megvetik a lábukat – ahogy az IS Irakban és Szíriában, a Boko Haram pedig Nigériában –, akkor az egyiptomi senki földjéről még közelebbről fenyegethetik Európát is.
KERESZTES IMRE
