szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A görög hatóságok megkezdték az egyik athéni parkban sátorokban lakó menekültek átköltöztetését egy új, a főváros Votanikósz nevű kerületében létesített táborba, ahol légkondicionálóval, WC-vel és folyóvízzel ellátott konténerek szolgálnak a migránsok új lakhelyéül.

A hatóságok elmondása szerint eddig mintegy 170, többségében afganisztáni migránst szállítottak át a tűzoltóság buszaival a kilencven darab, egyenként hat-nyolc ember befogadására alkalmas konténerekből álló táborba. A kormány közlése szerint a helyszín nem zárt, a bevándorlókat nem korlátozzák a szabad mozgásban. 

Az athéni rendőrség ugyanakkor arról számolt be, hogy a park mintegy 300 sátorlakójának egyharmada - vélhetően a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság miatt - összepakolt és odébbállt még mielőtt megkezdődött volna az átköltöztetés. További harminc ember pedig nem volt hajlandó otthagyni a parkot. 

A migránsok véleménye megoszlik az új táborról. Az egyik megszólaltatott afgán menekült aggodalmát fejezte ki, hogy vissza akarják küldeni őket Afganisztánba, és egy kerítéssel körbezárt helyre küldik őket, ahol korlátozva lennének a szabad mozgásban. Mások, akik már látták az új lakhelyet, elégedetten nyilatkoztak róla. 

Az egyik átköltöztetett menekült szerint a konténerekből kialakított szobák szépek, az emberek hangulata jó, a környezet gyönyörű, és a gyerekeknek is van hol játszaniuk. Hozzátette, elég hely van mintegy hétszáz embernek. A tábort a kerület lakosainak otthonaitól messze állították fel, de ettől függetlenül egyesek attól tartottak, hogy a helyiek tiltakozni fognak. Eddig azonban alig tucatnyi ember jelent meg a helyszínen, hogy tüntessen az új tábor ellen. 

A pénzügyi válság sújtotta Görögországba idén mindeddig 130 ezer menekült érkezett, további nehézségeket okozva a gazdaságilag küszködő országnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!