Korábban az országot több nemzetközi segélyszervezet, hétfőn pedig Sebastian Kurz osztrák és Nikola Poposzki macedón külügyminiszter is bírálta a menekültválságban tanúsított magatartása miatt. Kurz szerint nem lehet megengedni azt, hogy a menekültek egy országon csak úgy átmasírozzanak. Úgy vélte: európai szintű megoldásra lenne szükség, és Görögországnak jobban kellene ügyelnie az EU külső határára."Görögország a befogadó országok kategóriájába tartozik, és ebben a minőségében kötelező kiépítenie a megfelelő infrastruktúrát" – magyarázta Gerovaszili a görög Alpha TV egyik adásában. "De sok olyan dologgal vádolnak minket, aminek kivitelezésére nem volt időnk, és amit egyik (előző) kormány sem tett meg az elmúlt években" – tette hozzá.Kirk Day, Nemzetközi Menekültügyi Bizottság nevű humanitárius szervezet leszboszi igazgatója azt mondta: naponta több mint kétezren érkeztek a görög szigetre az elmúlt tíz napban, és ez kétszerannyi, mint ahányan a nyár folyamán bármely más napokon egész Görögországba eljutottak. Hétfőn körülbelül 2500 menedékkérőt, többségében szíriaiakat vittek a zsúfolt görög szigetekről komphajón a görög félszigetre."Ez nem csupán a görögök tragédiája, hanem egy európai méretű válság" – jegyezte meg Gauri van Gulik, az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója.
Menekültválság: Görögország elismerte gyengeségét
Görögország nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy megbirkózzon a második világháború óta Európában tapasztalt legsúlyosabb humanitárius válsággal – derül ki a leköszönő görög kormány szóvivőjének hétfői nyilatkozatából.
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.
Futóék megveszik a Premier Outletet
„A mell mérete nem befolyásolja a rizikót, sokkal fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott tavaly óta
Egyetlen nap alatt közel tíz százalékot zuhant a Mészáros-féle Opus részvényeinek értéke
A Fidesz támogatja, hogy Magyar Péter alkohol- és drogtesztet vezetne be a parlamentben
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan.