„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Tetszik a szlovák állampolgárok kétharmadának, hogy Magyarország kerítést épít a magyar-szerb határszakaszon a menekülők beözönlésének megállítására - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét a szlovák elektronikus média közölte a hét végén. Szlovákiát elkerülik a fő migrációs útvonalak, de ideiglenesen elszállásolnak majd 500 menekültet.
A Polis Slovakia közvélemény-kutató intézet augusztus második felében egy telefonos felmérésben 1416 tizennyolc éven felüli szlovák állampolgárnak tette fel a kérdést: miként látja azt, hogy a magyar kormány a szerbiai határon kerítést épít a menekültek ellen.
A megkérdezettek 63,5 százaléka azt válaszolta, hogy tetszik neki a magyar kormány kezdeményezése, míg 23 százalék nemtetszését fejezte ki. A határzár építését határozottan csak 3,7 százalék ellenezte. A megszólítottak 13,5 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
A magyar kormány július 21-én döntött arról, hogy határzárat létesít a 175 kilométeres magyar-szerb határon, amelyen keresztül a menekülők döntő többsége érkezik Magyarországra. A szlovák média rendszeresen beszámol a kerítés építéséről, illetve az illegális bevándorlók tömeges Magyarországra érkezéséről és az ezzel kapcsolatos problémákról.
Szlovákiában a hozzáférhető adatok szerint jelenleg gyakorlatilag nincs komoly gond a bevándorlókkal, mert a fő migrációs útvonalak elkerülik az országot. Szlovákia ugyanakkor megállapodott Ausztriával, hogy ideiglenesen elszállásol területén 500 menekültet.
A tábort a szlovák kormányzat a többségében magyarok lakta dél-szlovákiai Bősön akarja megnyitni, ahol egy helyi, nem ügydöntő népszavazáson a lakosság 96 százaléka elutasította a tervet.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.