Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Bassár el-Aszad nagyon bízik a szíriai-iráni-iraki-orosz koalícióban, miközben az Egyesült Államokat bírálta.
Bassár el-Aszad az iráni televíziónak adott interjút vasárnap, amiben arról beszpélt, hogy győznie kell a polgárháborúban a szíriai-iráni-iraki-orosz koalíciónak, mert ha kudarcot vallanak, Szíria széthullik, és ez pusztító hatással lesz a Közel-Keletre
Szerinte a négy ország "gyakorlati eredményeket" fog elérni, nem úgy, mint az Egyesült Államok vezette koalíció egy éve folyó légi hadjárata az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban, ami az erőszak terjedéséhez vezetett. A fizetendő ár azonban biztosan nagy lesz - mondta.
Az elnök kijelentette, hogy az ország politikai rendszeréről és vezetőiről szóló vita Szíria belügye. Arra kérte a nyugati országokat, hogy csatlakozzanak a szíriai koalícióhoz. "Ha ezek az államok komolyan és őszintén csatlakoznak a terrorizmus elleni harchoz, vagy legalább leállítják a támogatásukat, akkor az eredmények sokkal gyorsabban elérhetők" - jelentette ki Bassár el-Aszad.
Eközben az orosz védelmi miniszter is megszólalt: az orosz Szuhoj harci repülőgépek az előző 24 órában húsz bevetést hajtottak végre és lecsaptak "az Iszlám Állam banditáinak tíz célpontjára".
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.