„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Lemondott Pawel Wojtunik, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) főnöke – közölte kedd este a lengyel közszolgálati televízió. A lengyel sajtó a tavaly kirobbant lehallgatási botránnyal hozta kapcsolatba a lemondást. A közszolgálati televíziónak Elzbieta Witek kormányszóvivő azt mondta: nem tudja, mi a lemondás indoka.
Kedd délelőtt elsőként a Republika hírtelevízió oknyomozó újságírója, Cezary Gmyz beszélt Wojtunik "leváltásáról", rámutatva: Wojtunik egyik szereplője volt a tavaly nyáron kirobbant, több vezető lengyel politikus leváltását eredményező lehallgatási botránynak. Wojtunik az egyik közzétett hangfelvételen Elzbieta Bienkowska korábbi infrastrukturális miniszternek egy titkosszolgálati eljárás részleteit mesélte el, Gmyz szerint ezzel államtitkot sértett. Bienkowska most a belső piacért felelős EU-biztos.
A TV Republika, valamint más lengyel szerkesztőségek hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a hivatal új főnökének Ernest Bejda volt igazgatóhelyettest nevezik ki. Bejda múlt héten kormányra lépett nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) 2005-2007-es kormányzása idején dolgozott a hivatalnál.
Wojtunik az ötödik lengyel titkosszolgálati vezető, aki a PiS-kormány beiktatása után lemondott. Múlt csütörtökön a Belbiztonsági Hivatal, a hírszerzés, a katonai elhárítás és hírszerzés vezetője mondott le. A lemondásokat a kormányfő elfogadta, ezután új titkosszolgálati főnököket neveztek ki.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.