Az Eroilor és Eroii Sanitari sugárutak kereszteződésében, a román elnöki palota közelében a meglévő mellett egy újabb metróvonalat építenek, és építik már a többszintes kereszteződés metróállomásait is.
Szombaton az építőtelep mellett az aszfalt több száz négyzetméteren megereszkedett, hosszú repedések jelentek meg rajta, ezért a beomlás veszélye miatt a hatóságok leállították mindkét sugárúton a közlekedést, a forgalmat elterelték. Két házat kiürítettek, további ötben pedig leállították a közműszolgáltatást. Egy veszélyesen megdőlt fát pedig kivágtak, hogy ne dőljön a vezetékekre.
A katasztrófavédelem szakemberei és az építészek a helyszínen vizsgálódnak, Bukarest főpolgármestere vasárnapra válságstábot hívott össze, hogy megoldást keressenek a problémára.
Romániában szeptemberben egy tavaly felavatott autópálya-szakaszt kellett lezárni és kétszáz méteres távon teljesen elbontani, mert az aszfalton az alapozás megcsúszása miatt repedések jelentek meg, és a statikai problémák a közlekedés biztonságát veszélyeztették.