Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az új lengyel médiatörvény szerint azonnali hatállyal kirúgják a közmédia jelenlegi vezetését, az újakat pedig a kincstárügyi miniszter nevezi ki.
A lengyel szenátus is elfogadta a médiatörvény módosítását, miután az abszolút többségben lévő kormánypárt megszavazta azt.
Az új jogszabály azonnali hatállyal megszünteti majd a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetésének mandátumát. Az eddig részvénytársaságként működő médiavállalatok vezetőit ezentúl a kincstárügyi miniszter nevezi majd ki vagy válthatja le.
A jobboldali, kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt átmenetinek szánja a kincstárügyi tárca szerepét a közmédiában. A jövő év első felében végrehajtandó reform során a közszolgálati rádiót, a televíziót és a PAP hírügynökséget nemzeti kulturális intézményekké alakítanák át, más szervezeti struktúrával és megváltozott finanszírozással.
A törvénymódosítás hatálybalépéséhez már csak Andzrej Duda államfőnek kell aláírnia az elfogadott jogszabályt. Az Európai Bizottság azonnali tájékoztatást kért a lengyel külügyminisztertől.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.