Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Gyújtogatással, zavargásokkal kezdődött az újév Hongkongban, ahol a hatóság utcai ételárusokkal szembeni fellépése dühítette fel a tömeget. 48 rendőr megsérült, tüntetők és tévések is megsebesültek. A rendőrök egy része idővel rohamfelszerelést öltött, hordozható vízágyút és paprikaspray-t vetettek be támadóik ellen, többeket megbotoztak, a földre tepertek és voltak, akik kézi lőfegyverüket is elővették.
Káosz, gyújtogatás és rombolás jellemezte azt a múlt éjszakai hongkongi zavargást, amelyet látszatra a rendőrségnek az engedély nélküli utcai ételárusokkal szembeni fellépése váltott ki – számolt be a kínai holdújév első napján történt erőszakos eseményekről keddre virradóra a helyi South China Morning Post című napilap.
A kínai különleges közigazgatási övezet egyik legforgalmasabb kerületét, Mong Kokot reggelre lezárták, jelenleg csend van a környéken. Az összecsapás első mérlege szerint 48 rendőr megsebesült, négy televíziós és több tüntető megsérült. Huszonnégy embert, köztük egy nőt őrizetbe vettek.
A körülbelül száz, többnyire maszkot, kapucnit vagy sisakot viselő rendbontó dobozokban és rekeszekben a helyszínre szállított téglákkal, üvegpalackokkal dobálta meg közelről a rendőröket, több utcában szemeteskukákat gyújtottak fel, köztéri állványokat döntöttek ki.
A rendőrök egy része idővel rohamfelszerelést öltött, hordozható vízágyút és paprikaspray-t vetettek be támadóik ellen, többeket megbotoztak, a földre tepertek és voltak, akik kézi lőfegyverüket is elővették. Két figyelmeztető lövés is eldördült. Az eseményeknek számos nézője volt, a történéseket szintén sisakos fiatalok dokumentálták fényképezőgépeikkel, videokameráikkal.
A minden jel szerint szervezett megmozdulás hátterében híradások szerint a Hongkongi Bennszülöttek nevű szervezet áll, amely a helyi önrendelkezés és részben a függetlenség szószólója.
A rendőrség "szélsőséges elemeknek" nevezte a tüntetőket, akik házilag készített fegyvereikkel és védőpajzsokkal támadtak a rendfenntartókra. A közösségi média beszámolói szerint az őrizetbe vettek között van a helyi törvényhozás egyik képviselőjelöltje, Edward Leung. Leung a zavargások előtt hangosbeszélőn jelszavakat kiabált, hallgatói között többen kék tréningruhát viseltek, amire az ő neve volt írva.
A "bennszülöttek" legújabb felhívásukban máris Leung melletti "választási felvonulásra" toboroznak embereket, s arra kérnek mindenkit, hogy gondoskodjon a szeme, arca védelméről, s hozzon magával védőfelszerelést.
A hongkongi kormányzat hivatalos közleményben ítélte el a rendbontást.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.