És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Egy szikh színész, Waris Ahluwalia nem szállhatott fel a repülőjére, mert turbánt viselt, amit le akartak vetetni vele a biztonsági ellenőrzésen.
Turbánnal a fején nem engedték felszállni a Mexikóból az Egyesült Államokba induló repülőre Waris Ahluwalia amerikai-indiai színész-ékszertervezőt.
A Grand Budapest Hotel és az Utazás Dardzsilingbe című filmek sztárja a szikh vallási közösség tagja, ezért szakállt visel, és nyilvános helyen turbánnal a fedi fejét.
Ahluwalia a Daily News című New York-i lapnak elmondta, a biztonsági ellenőrzésen megtagadta, hogy levegye a turbánját. "Ilyet nyilvános helyen nem teszek. Az olyan, mintha azt kérnék tőlem, hogy vegyem le a ruhámat" – mondta a színész.
A légitársaság közlése szerint minden utast elszállítanak, mindegy, milyen vallású, az Egyesült Államokba tartó gépeken azonban be kell tartani az amerikai repülésbiztonsági hatóság előírásait. A Brooklynban felnőtt színész ékszermárkájáról és egyéb tervezői munkáiról is ismert.
"Kedves New York-i divathét, egy kicsit késni fogok. Ne kezdjétek el a show-t nélkülem" – írta keddre virradó éjjel, a tervezett utazás után 13 órával még mindig a reptérről Ahluwalia.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.